Boldog vállalkozás – Forray Niki interjú

gaborgurtlerBátorság, Boldogság, Interjú, Önfejlesztés

Hogyan érhetünk el egy olyan kiteljesedett életet, amiben könnyen, energikusan tudunk működni és elmondhatjuk magunkról, hogy boldog vállalkozás megteremtői vagyunk?

Vendégünk Forray Niki, aki hihetetlen eredményeket ért el az üzleti életben. Mára önműködővé vált a cége, ami kiemelkedő sikereit – Niki szerint – a boldogság iránt elkötelezett vállalati stratégiájának köszönheti.

Mielőtt céget alapítunk vagy vállalkozóvá válunk érdemes az első lépéssel, a 0. ponttal tisztában lenni. Ez pedig nem más, mint a saját vágyaink, amire később fel tudjuk építeni a vállalkozásunkat is. Másodsorban a forrása a sikerünknek az, hogy felismerjük, a vállalkozói életforma nekünk való-e vagy sem.

Nikit kezdetben a szabadság és korlátlanság iránti vágya hajtotta előre álmai megvalósítása felé. Ez olyan erős hajtóerőnek bizonyult, hogy 25 év után is kitart és átlendült minden nehézségen, holtponton. Filozófiája szerint a nehezebb helyzetek, mélypontok jelentik a legnagyobb erőforrást, tanulási lehetőséget, így ezeket nem érdemes elkerülni. A mélypontokon és a komoly akadályokon leginkább a folyamatos képzés tudja átlendíteni az embert, hiszen gyarapítva a tudásunkat egyre jobb megoldásokkal, egyre magasabb szintet tudunk elérni – a vállalkozásunkban is.

Boldog vállalkozás sikerei

Hogyan ér el példáértékű sikereket egy boldogságvezérelt üzlet?

  • Minden a cég alapértékeire, víziójára épüljön  (legyen szó a munkatársak kiválasztásáról vagy együttműködésekről)
  • Ha megosztjuk a tudást, minden területen többet teremtünk
  • Vezetőként mindig adjunk többet és többet
  • Figyeljünk a munkatársak egyéni céljaira
  • Értő figyelmünk terjedjen ki a kollégákra, csapattagokra is, legyünk figyelmesek velük és az ötleteikre
  • Közvetítsük a szeretetet a megértésen, elfogadáson keresztül

Egy cégvezető teremti a cégét, így ahova ő irányítja a figyelmét, az fogja leginkább meghatározni a cég kultúráját. Amikor egy boldog vállalkozás részesei a munkatársak, partnerek és ügyfelek, akkor nagy mértékű elköteleződést tapasztalhatunk meg, akár a vezetői jelenlét nélkül. Az elköteleződés nyomán szolidaritás lesz jelen és hatékony kooperáció az osztályok között. Végeredményként ez a hatékonyság hihetetlen növekedéséhez vezet, amiben jelen van a boldogság és megbecsülés.

A Semmittevés Podcast hatvanhetedik adásában egy csodálatos vezetővel, Forray Nikivel beszélgetünk a boldog vállalkozás alapelemeiről és arról, hogy:

  • Hogyan ér el példátlan sikereket egy boldogságvezérelt üzlet?
  • Hogyan lehet sokkal nagyobb haszonra szert tenni a bizniszben a boldogság követése által?
  • Milyen hatalmas átalakító ereje van egy magasabb cél kibontakozásának egy munkahelyen?
  • Miért éri meg minden szempontból boldog vállalkozást építeni?

Ha szeretnéd meghallgatni a teljes adást (44 perc), akkor megteheted az alábbi helyeken:

Ebben az adásban említésre került:

Várunk a Backstage-ben 👋

Ha szeretnél mélyebben is kapcsolódni hozzánk és beszélgetni az adásban elhangzott témákról, akkor szeretettel látunk a Backstage privát közösségi platformon, ahol hozzád hasonló gondolkodású emberekkel tudsz találkozni és beszélgetni.

Fedezd fel a Backstage közösséget

Köszönjük! 🙏

Ha tetszik a podcast, és szeretnéd támogatni a további adások kibontakozását, akkor:

  • Iratkozz fel a számodra kedvelt podcast alkalmazásban (Apple Podcasts, Spotify, Google Podcasts), és így az új adások már a megjelenésük napján eljutnak hozzád
  • Küldj be egy visszajelzést és írj egy őszinte értékelést az Apple Podcasts rendszerén, mivel ezek sokat segítenek nekünk és a podcast terjedésének
  • Látogasd meg a YouTube csatornánkat, ahol érdekes klipeket találsz az egyes adásokból - plusz így videón is nézhetsz bennünket. 😉

Ha mindezeken felül szeretnéd még aktívabban nyomon követni az utunkat, akkor érdemes jelentkezni a privát email listára, ahol további érdekességeket is megosztunk veled.

Vedd komolyan a lelassulást

Iratkozz fel és ajándékként elküldjük neked az egyoldalas Semmittevés Tervezőt, amely segít tudatosabban kezelni a lazítást a mindennapokban.

Amennyiben úgy érzed, akkor bátran oszd meg a bejegyzést a számodra szimpatikus helyen: