Félelem, mint bölcs tanító – 10. adás

Zalaba KrisztiánIntuíció, Jelenlét, Önfejlesztés

Félelem mint bölcs tanító

A félelem akár egy bölcs tanító szerepét is felveheti az életünkben, ha megfelelő a hozzáállásunk.

Amíg minden áron próbáljuk letagadni vagy próbálunk elmenekülni előle, addig nehéz lesz a mélyebb megismerése. Ahelyett, hogy arra fókuszálnánk, hogy elkerüljünk a félelmet, tekinthetünk rá úgy is, mint egy természetes jelenségre, amely rámutat valamire az életünkben.

A félelem leküzdése helyett sokkal célravezetőbb a befogadására figyelni.

Amikor képessé válunk arra, hogy egyszerűen csak “leüljünk” az ilyen-olyan félelmekkel, akkor megláthatjuk azt, hogy valójában nem bántani akarnak bennünket, hanem sokkal inkább a tévedéseinket fedik fel.

A félelem egy tanult dolog a legtöbb esetben, és sokszor nem is saját tapasztalat alapján formálódik ki a valamitől való félelem – felvesszük a környezetünkből, és saját hiedelemként tekintünk olyan dolgokra, amelyek valójában nem is hozzánk tartoznak.

Kellő éberséggel a félelmeken keresztülnézve a szeretet és a jelenlét lesz az elsődleges prioritás.

Dolgozni a félelmeken szintén egy végtelen kör lehet, ami egyes esetekben persze hasznos, ugyanakkor sokkal inkább az a lényeges, hogy befogadóak legyünk a félelmekkel anélkül, hogy próbálnánk megváltozatni az érzést.

Amikor nem ijedünk meg a félelemtől és nem reagálunk rá azonnal, hanem érintetlenül hagyjuk, akkor megmutatkozik a valós természete, és így a belső szabadság tiszta minőségéhez térünk vissza.

A félelem témáját járjuk körbe a Semmittevés Podcast tizedik adásában, ahol szó esik arról, hogy:

  • Hogyan lehet felismerni, hogy mikor valós vagy éppen nem valós egy félelem
  • Hogyan láthatunk rá a tudat alatt működő félelmeinkre
  • Hogyan támogassuk a környezetünket akkor, amikor egy hozzánk közel álló személy félelmet érez

Íme egy kis kedvcsináló részlet:

Ha szeretnéd meghallgatni a teljes adást (26 perc), akkor megteheted az alábbi helyeken:

Köszönjük! 🙏

Ha tetszik a podcast, és szeretnéd támogatni a további adások kibontakozását, akkor:

  • Iratkozz fel a számodra kedvelt podcast alkalmazásban (Apple Podcasts, Spotify, Google Podcasts), és így az új adások már a megjelenésük napján eljutnak hozzád
  • Küldj be egy visszajelzést és írj egy őszinte értékelést az Apple Podcasts rendszerén, mivel ezek sokat segítenek nekünk és a podcast terjedésének
  • Látogasd meg a YouTube csatornánkat, ahol érdekes klipeket találsz az egyes adásokból - plusz így videón is nézhetsz bennünket. 😉

Ha mindezeken felül szeretnéd még aktívabban nyomon követni az utunkat, akkor érdemes jelentkezni a privát email listára, ahol további érdekességeket is megosztunk veled.

Vedd komolyan a lelassulást

Iratkozz fel és ajándékként elküldjük neked az egyoldalas Semmittevés Tervezőt, amely segít tudatosabban kezelni a lazítást a mindennapokban.

Amennyiben úgy érzed, akkor bátran oszd meg a bejegyzést a számodra szimpatikus helyen: