A pihenés és a bűntudat fura kapcsolata – 11. adás

Zalaba KrisztiánBoldogság, Elengedés, Jelenlét

Pihenés és bűntudat fura kapcsolata

A pihenés és a bűntudat sok esetben kéz a kézben járnak, hiszen hiába tervezzük be azt, hogy este vagy hétvégén lazítani fogunk, amikor eljön a pihenésre szánt idő, akkor sokszor nem tudunk kikapcsolni és csak pörgünk mindenféle dolgokon…

Az, hogy képesek vagyunk cselekedni, az egy fantasztikus dolog, ugyanakkor legalább annyira fontos képesség az is, hogy a pörgés után le tudjunk lassulni és feltöltődjünk.

Legtöbbször jellemzően azért bűntudatot a pihenés alatt, mert ott van bennünk az elvárás, hogy mindig hasznosnak kell lenni, és ha nem csinálunk semmit, akkor sehová nem fogunk mozdulni.

A helyzet az, hogy ez nem feltétlenül van így, hiszen egyedül a térből, az ürességből, abból a bizonyos “semmiből” tudnak előemelkedni az olyan eredeti inspirációk, amely képesek új irányba kormányozni az életünket.

Lehet, hogy elsőre félelmetesnek tűnik rábízni magunkat egy láthatatlan erőre, ám egyértelműen megéri keresztülnézni az indokolatlan félelmeken.

Amikor képessé válunk arra, hogy kiengedjük a kezünkből a kontrollt, akkor azt figyelhetjük meg, hogy az élet nem lehúz, hanem felemel bennünket. Éppen ezért a “tudatos semmittevés” bizonyos helyzetekben a lehető leghatékonyabb dolog, amit “tehetünk”, hiszen a külvilágban való keresgélés helyett a belső, intuitív erőre hangolódunk rá általa.

A pihenés és a bűntudat kapcsolódásának témáját járjuk körbe a Semmittevés Podcast tizenegyedik adásában, ahol szó esik arról, hogy:

  • Hogyan emelkedjünk felül a pihenés alatt gyakran megjelenő bűntudaton
  • Hogyan tudjuk igazán hasznosnak érezni és tényleg megélni a pihenés örömét
  • Mit jelent valójában a “tudatos semmittevés” és milyen módon változtatja meg az életünket

Íme egy kis kedvcsináló részlet:

Ha szeretnéd meghallgatni a teljes adást (31 perc), akkor megteheted az alábbi helyeken:

Az adásban említésre került:

Várunk a Backstage-ben 👋

Ha szeretnél mélyebben is kapcsolódni hozzánk és beszélgetni az adásban elhangzott témákról, akkor szeretettel látunk a Backstage privát közösségi platformon, ahol hozzád hasonló gondolkodású emberekkel tudsz találkozni és beszélgetni.

Fedezd fel a Backstage közösséget

Köszönjük! 🙏

Ha tetszik a podcast, és szeretnéd támogatni a további adások kibontakozását, akkor:

  • Iratkozz fel a számodra kedvelt podcast alkalmazásban (Apple Podcasts, Spotify, Google Podcasts), és így az új adások már a megjelenésük napján eljutnak hozzád
  • Küldj be egy visszajelzést és írj egy őszinte értékelést az Apple Podcasts rendszerén, mivel ezek sokat segítenek nekünk és a podcast terjedésének
  • Látogasd meg a YouTube csatornánkat, ahol érdekes klipeket találsz az egyes adásokból - plusz így videón is nézhetsz bennünket. 😉

Ha mindezeken felül szeretnéd még aktívabban nyomon követni az utunkat, akkor érdemes jelentkezni a privát email listára, ahol további érdekességeket is megosztunk veled.

Vedd komolyan a lelassulást

Iratkozz fel és ajándékként elküldjük neked az egyoldalas Semmittevés Tervezőt, amely segít tudatosabban kezelni a lazítást a mindennapokban.

Amennyiben úgy érzed, akkor bátran oszd meg a bejegyzést a számodra szimpatikus helyen: