Amikor rájövünk, hogy szabad nagyot álmodni és képesek vagyunk azokat megvalósítani, akkor természetes módon megjelenik a kíváncsiság is bennünk, hogy hogyan tudjuk ezt megtenni.
Az örömteli élet nem a véletlen műve. Nagyfokú tudatosság eredménye, ha boldogan tudunk működni a mindennapokban, miközben a vágyott nagy álom felé lépkedünk.
Mindenek előtt érdemes egészen őszintének lenni önmagunkkal a vágyainkra vonatkozóan. Emellett pedig teret hagyni arra, hogy megfogalmazódjanak az álmaink. Ha szeretnéd megvizsgálni, hogy “elég nagyok-e” azok az álmok, vizsgáld meg, hogy kihívásokkal töltenek-e el téged.
Hogyan változik meg az életünk ha elkezdünk nagyot álmodni?
Amikor megfogalmazunk egy valóban nagy álmot, az rengeteg mindenre megtaníthat minket. Rákerülünk egy gyorsító pályára, amikor bátran ki merjük mondani azt, amiről mások azt gondolják, hogy lehetetlen. Azonnal ráláthatunk arra is, hogy milyen meggyőződésekkel korlátozzuk magunkat és a nagy álmok megvalósulását.
Egyre bátrabb leszel, elkezded tanulni a bátorságot, a cselekvést és hogy megérzéseidre hallgass. Ha van egy nagy víziód, akkor az egy játékérzetet is ad a mindennapokban. Sokkal izgalmasabb lesz így az élet, akkor is, ha végső soron nem éred el az álmot.
Ha nem ragaszkodsz az álmodhoz, akkor nem lesz az a fajta stressz, amit a legtöbb ember a célkitűzésekkel kapcsolatban akadálynak érez.
Célok feladata annyi, hogy irányt adjon neked és lendületet, energiát kapj tőle a mindennapokban.
Működő technikák a nagy álmok eléréséhez
- Fogalmazd meg, hogy mit és miért szeretnél?
Amikor helyén van a vágy és a cél, akkor jön arra az igény, hogy tényleg elkezdj cselekedni. Ha tudod, hogy mi az a nagyobb jó, ami mozgatja a cselekvésedet, akkor tudod hosszú távon fenntartani a magas energiaszintedet a kiégés kockázata nélkül. - Fogalmazd meg hogyan éreznéd magad, ha már jelen lenne!
Ezzel a technikával a jövőt a jelenbe tudod hozni és a mindennapjaid részévé tenni. Ha belehelyezed magad abba az állapotba, mintha már elérted volna, szépen lassan valósággá válik és megerősödik a hited abban, hogy valóban képes vagy elérni. - Használj vizualizációs technikát!
Minél érzékletesebben képzeld el, hogy már ott vagy, már az álmodat éled és tapasztalod meg. Képzeld el a környezetet, az illatokat, a tárgyakat és az érzéseket, amelyeket abban a helyzetben éreznél. Hamarosan könnyen azon kaphatod magad, hogy éppen az történik, amit korábban olyan érzékletesen elképzeltél. - Priorizálj
- Gyakorold a hálát
Ahhoz, hogy célokat tudj kitűzni, fontos az életenergia. Ezt te tudod létrehozni, viszont nagy segítségedre lehet a környezeted. Érdemes olyan emberekkel körbevenned magad, akik befogadóak és akiknek bártan el mered mondani az álmaid.
A Semmittevés Podcast 68. adásában egy varázslatos álmodóval és megvalósítóval, Bánhegyi Flórával beszélgetünk a nagyot álmodás bárki számára elsajátítható képességéről. Ebben az adásban arról hallhatsz, hogy:
- Hogyan változtathatjuk az életet játékká a nagyot álmodás erejével?
- Milyen képességekkel, szokásokkal lehet megvalósítani a nagy álmokat?
- Hogyan lehet kihozni a maximumnál is többet önmagunkból?
- Mi a legendás teljesítmény titka?
Ha szeretnéd meghallgatni a teljes adást (43 perc), akkor megteheted az alábbi helyeken:
👋🏻 Vendégünk Bánhegyi Flóra:
INSTAGRAM:
Spotify: The Butterfly Effect
Várunk a Backstage-ben 👋
Ha szeretnél mélyebben is kapcsolódni hozzánk és beszélgetni az adásban elhangzott témákról, akkor szeretettel látunk a Backstage privát közösségi platformon, ahol hozzád hasonló gondolkodású emberekkel tudsz találkozni és beszélgetni.
Fedezd fel a Backstage közösségetKöszönjük! 🙏
Ha tetszik a podcast, és szeretnéd támogatni a további adások kibontakozását, akkor:
- Iratkozz fel a számodra kedvelt podcast alkalmazásban (Apple Podcasts, Spotify, Google Podcasts), és így az új adások már a megjelenésük napján eljutnak hozzád
- Küldj be egy visszajelzést és írj egy őszinte értékelést az Apple Podcasts rendszerén, mivel ezek sokat segítenek nekünk és a podcast terjedésének
- Látogasd meg a YouTube csatornánkat, ahol érdekes klipeket találsz az egyes adásokból - plusz így videón is nézhetsz bennünket. 😉
Ha mindezeken felül szeretnéd még aktívabban nyomon követni az utunkat, akkor érdemes jelentkezni a privát email listára, ahol további érdekességeket is megosztunk veled.
Vedd komolyan a lelassulást
Iratkozz fel és ajándékként elküldjük neked az egyoldalas Semmittevés Tervezőt, amely segít tudatosabban kezelni a lazítást a mindennapokban.
Amennyiben úgy érzed, akkor bátran oszd meg a bejegyzést a számodra szimpatikus helyen:
- Megosztom Facebookon
- Továbbítom Messengeren
- Megosztás