A tanulás nem cél, hanem eszköz 📖

Zalaba KrisztiánCselekvés, Életmód, Jelenlét, Önfejlesztés

A tanulás a folyamatos fejlődés egyik fontos eszköze. Sokféle módon lehet tanulni, azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan csináljunk….

Fontos, hogy legyen egy víziónk arra vonatkozóan, hova szeretnénk eljutni, milyen életet szeretnénk élni, és fókuszáltan, az ehhez legrövidebb úton elvezető készségeket sajátítsuk el. Sokkal inkább úgy érdemes a tanulásra tekinteni, mint egyfajta eszközre és stratégiára.

A tanulás szerepét tekintve az a lényeges, hogy meghozza az életünkbe a kívánt transzformációt. Ez azt jelenti, hogy nem maga a tanulás a cél, hanem inkább az, hogy a lehető legkevesebb lépésből el tudjunk jutni ahhoz az átalakuláshoz, ami olyan élethez vezet minket, amilyet valójában élni szeretnénk.

(Hamarosan érkezik a videó!)

Ha megvan a víziónk, onnan elkezdhetjük visszabontani, milyen készségekre lesz szükségünk az utazáshoz. Ezek olykor nehezen megfoghatóak, ezért érdemes ilyenkor megkérdezni valakit, aki már járt azon a “hegyen”, amit mi megmászni készülünk. ⛰

Mindamellett, hogy belevetjük magunkat a könyvek kimeríthetetlen forrásába, tanácsadókkal, mentorokkal, tanítókkal működünk együtt, a tanulási folyamatunk fontos lépése a gyakorlatba ültetés lesz. Ennek nyomán a tudás saját tapasztalattá konvertálódik, és valódi fejlődés születik belőle.

Hogyan válj eggyé a Tudással a tanulás által 💡

A tanulás hatékonyságát növelő technikák sokat segíthetnek számunkra, ha valóban szeretnénk a céljainkhoz vezető utat lerövidíteni. Legegyszerűbb módja, ha napi 1 órát kiblokkolunk a naptárunkban a tanulás számára, így az életünket emelő jó szokásként beépítjük a mindennapjainkba.

Saját tapasztalataink alapján azonban hatékonyabb lehet, ha egy hosszabb időszakot blokkolunk ki a naptárban, amely során a tanulás és a tapasztalatba ültetés számára is hagyunk időt és teret.

Segítségül hívhatunk akár olyan “kapacitás növelő” eszközöket, mint a gyorsolvasás, vagy vezetett tanulási folyamatokat, például online videó kurzusokat. Igazán szemléletformáló az is, ha mentorok, tanítók segítségét kérve fejleszthetjük a tudásunkat.

A másokkal való közös munka könnyen gyorsítósávvá teszi a tanulást, ahol egy jól működő rendszeren tudunk végigmenni támogató közegben. Ez esetben a legfontosabb feladatunk, hogy a kapott tudást hogyan tudjuk minél rövidebb idő alatt gyakorlattá konvertálni.

Egy számunkra nagyon jól működő eszközt, a tanulási terv elkészítését a teljes adásban részletesen is kifejtjük.

A nem-tudás a valódi tudás

A hagyományos értelemben vett tanulás nem csak felszabadító erővel bírhat. Sokszor éppen a valamiről korábban megalkotott koncepció tart vissza minket a fejlődéstől.

Így bizonyos értelemben tanulásnak tekinthetjük, amikor kivonulnak olyan dolgok az életünkből, amelyekre már nincsen szükségünk. Ebből a tiszta jelenlétből pedig újra ki tud virágozni az az élet, amelyben jelen vannak a korábban elsajátított dolgok, de már egy teljesen más minőségben. 🌸

“A tudást úgy is lehet alkalmazni, hogy jelen vagy és a megfelelő pillanatban ott van benned az éppen megfelelő dolog.”

A tudatos tanulás szerepét és formáit jártuk körbe a Semmittevés Podcast 45. adásában, ahol szóba került az is, hogy:

  • Hogyan érdemes igazán hatékonyan tanulni?
  • Miként tudjuk lerövidíteni a tanulási folyamatot?
  • Hogyan tudunk fejlődési és tanulási tervet készíteni?
  • Mi milyen módon és kiktől tanulunk?

Ha szeretnéd meghallgatni a teljes adást (39 perc), akkor megteheted az alábbi helyeken:

Ebben az adásban említésre került:

Várunk a Backstage-ben 👋

Ha szeretnél mélyebben is kapcsolódni hozzánk és beszélgetni az adásban elhangzott témákról, akkor szeretettel látunk a Backstage privát közösségi platformon, ahol hozzád hasonló gondolkodású emberekkel tudsz találkozni és beszélgetni.

Fedezd fel a Backstage közösséget

Köszönjük! 🙏

Ha tetszik a podcast, és szeretnéd támogatni a további adások kibontakozását, akkor:

  • Iratkozz fel a számodra kedvelt podcast alkalmazásban (Apple Podcasts, Spotify, Google Podcasts), és így az új adások már a megjelenésük napján eljutnak hozzád
  • Küldj be egy visszajelzést és írj egy őszinte értékelést az Apple Podcasts rendszerén, mivel ezek sokat segítenek nekünk és a podcast terjedésének
  • Látogasd meg a YouTube csatornánkat, ahol érdekes klipeket találsz az egyes adásokból - plusz így videón is nézhetsz bennünket. 😉

Ha mindezeken felül szeretnéd még aktívabban nyomon követni az utunkat, akkor érdemes jelentkezni a privát email listára, ahol további érdekességeket is megosztunk veled.

Vedd komolyan a lelassulást

Iratkozz fel és ajándékként elküldjük neked az egyoldalas Semmittevés Tervezőt, amely segít tudatosabban kezelni a lazítást a mindennapokban.

Amennyiben úgy érzed, akkor bátran oszd meg a bejegyzést a számodra szimpatikus helyen: