A flow állapot elérése nem szükségszerűen bonyolult.
Teljesen normális, ha eleinte csak rövid szakaszokra tudjuk megtapasztalni a flow-élményt, ugyanakkor fontos, hogy tudatosak legyünk a folyamatra és lássuk, mikor jelenik meg, illetve tűnik el ez az állapot.
A flow-ra lehet egyfajta “élményként” tekinteni, hiszen amikor benne vagyunk, akkor megszűnik a tér és az idő. ⌛️
Teljesen feloldódva létezünk benne, és olyan örömteli létezés, illetve tökéletesen fókuszált cselekvés következik be, ami mellett minden más “egyszerű cselekvés” eltörpül…
Persze fontos az is, hogy ne essen át az egész élet a “flow élményhajhászat” csapdájába, ahol folyamatosan csak keresünk valamit, és közben lemaradunk a mindennapok csodáiról. Érdemes minden helyzetben odafigyelni a belső hangunkra, ami tisztán megvilágítja az utat.
(Hamarosan érkezik a videó!)
Belső hangunkat sok minden megkísérelheti elnyomni – például a gondolatok masszív zúgása és a kondicionált elmeműködések. Érdemes ilyenkor félretenni a mindenféle megoldások keresését, és megkérdezni magunktól azt az egy egyszerű kérdést, hogy:
Mi az az élet, ami élni szeretne rajtam keresztül?
A leginkább célravezető, ha nincs erre egy azonnali, kézzel fogható válaszunk, hanem mindent csak hagyunk felmerülni.
A flow állapot által engedjük, hogy megtörténjenek a dolgok rajtunk keresztül, ami megnyilvánulhat hiper-fókuszált cselekvésben vagy akár semmittevésben is. Ezen a ponton célszerű a semmittevésre úgy gondolni, mint egy képességre, hogy nyugton, békében tudjunk lenni azzal, ami van. Ebben az “üres” állapotban tud megszületni egy-egy igazán inspirált cselekedet.
Flow állapot és a “nem-flow” működése 🌊
Amikor megjelenik a feszültség vagy bekövetkezik valamilyen “súrlódás” az életben, esetleg sok hátráltató esemény történik az életünkben, akkor valószínűleg letértünk a tiszta flow útjáról. A hibáztatás és önostorozás helyett érdemes ilyenkor a figyelmet befelé irányítani, és feltenni magunknak ismét pár kérdést:
“Mi az, amit nagyon akarok? Mibe kapaszkodok és nem csak engedem, hogy megtörténjen?”
A türelmetlenség sokszor korlátja a flow állapot elérésének, ezért érdemes kényelembe kerülni a jelen pillanattal és türelmesnek lenni önmagunkkal.
Amikor elveszítjük tekintetünkkel az áramlást, akkor mindössze csak egy kis éberségre van szükségünk. A semmittevés tökéletes ahhoz, hogy visszataláljuk a pályára és a csenden keresztül meglássuk, hogy a flow nem ment sehová.
A jelenléten túl fontos a konzisztens gyakorlás is, ami által gyakrabban meg tud történni a flow, nem csak a gyakorlás közben, hanem a mindennapi életben.
A flow állapot elérése a témája a Semmittevés Podcast negyvenhatodik adásában, ahol hallhatsz arról, hogy:
- Mit jelent igazán flow-ban élni?
- Mi a flow élmény elérésének kulcsa és korlátja?
- Mi szakíthatja meg a flow-t?
- Hogyan lehet fenntartani az áramlást a mindennapokban?
Ha szeretnéd meghallgatni a teljes adást (25 perc), akkor megteheted az alábbi helyeken:
Ebben az adásban említésre került:
- Könyv: Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat
- Podcast adás: Harmonikus élet AsztroCoaching által
- Podcast adás: Tudatos teremtés: Hogyan teremtjük a valóságunkat?
Várunk a Backstage-ben 👋
Ha szeretnél mélyebben is kapcsolódni hozzánk és beszélgetni az adásban elhangzott témákról, akkor szeretettel látunk a Backstage privát közösségi platformon, ahol hozzád hasonló gondolkodású emberekkel tudsz találkozni és beszélgetni.
Fedezd fel a Backstage közösségetKöszönjük! 🙏
Ha tetszik a podcast, és szeretnéd támogatni a további adások kibontakozását, akkor:
- Iratkozz fel a számodra kedvelt podcast alkalmazásban (Apple Podcasts, Spotify, Google Podcasts), és így az új adások már a megjelenésük napján eljutnak hozzád
- Küldj be egy visszajelzést és írj egy őszinte értékelést az Apple Podcasts rendszerén, mivel ezek sokat segítenek nekünk és a podcast terjedésének
- Látogasd meg a YouTube csatornánkat, ahol érdekes klipeket találsz az egyes adásokból - plusz így videón is nézhetsz bennünket. 😉
Ha mindezeken felül szeretnéd még aktívabban nyomon követni az utunkat, akkor érdemes jelentkezni a privát email listára, ahol további érdekességeket is megosztunk veled.
Vedd komolyan a lelassulást
Iratkozz fel és ajándékként elküldjük neked az egyoldalas Semmittevés Tervezőt, amely segít tudatosabban kezelni a lazítást a mindennapokban.
Amennyiben úgy érzed, akkor bátran oszd meg a bejegyzést a számodra szimpatikus helyen:
- Megosztom Facebookon
- Továbbítom Messengeren
- Megosztás