Feltöltődés

Zalaba KrisztiánBoldogság, Egészség, Életmód, Jelenlét

A mindennapok pörgésében sokszor eljutunk arra a pontra, amikor következő célként a pihenés és feltöltődés lebeg a szemünk előtt.

Ahhoz azonban, hogy ne hétvégéről-hétvégére és nyaralásról-nyaralásra éljük, érdemes a töltődésre nem csak úgy tekinteni, mint jutalomra egy fárasztóbb időszak után.

Amikor a feltöltődés rendszeresen teret kap az életünkben, észrevehetjük, hogy a belső hajtóerőnk sokkal erősebb lesz és gördülékenyebben megyünk előre az utunkon. Így egy újfajta nézőpontból látunk rá az életünkre, és a tudatos választásainkkal még nagyobb könnyedséggel fogjuk formálni a valóságunkat.

Testi és lelki feltöltődés 💆🏻

Érdemes saját magunknak kitapasztalni, hogy mi az, ami feltölt bennünket – amivel testi szinten energikusabbnak érezzük magunkat és lelkileg is emelkedni tudunk.

Ilyen lehet egy testet ellazító pihenés beiktatása akár nap közben. Ez persze nem helyettesíti a jó minőségű és megfelelő hosszúságú éjszakai alvást. Az alvás mennyiségének beállítását is érdemes önmagunk megfigyelésével megtenni, hiszen nem biztos, hogy minden évszakban vagy adott testi vagy mentális terhelés mellett azonos lesz a szükséges mennyiség.

Amikor kevesebb a zaj körülöttünk, általában sokkal jobban érezzük magunkat az adott térben és mentálisan is könnyedebbek tudunk maradni. Ez a könnyedség néha egészen apró dolgok optimalizálásán múlik, aminek az eredménye egy tudatos és rendszerezett élet.

Azáltal, amit a szervezetünkbe viszünk, szintén erősen tudjuk befolyásolni a feltöltődés mértékét az életünkben. Ismét segítségül hívhatjuk az intuíciót, a megfigyelést, hiszen egyénenként egészen eltérő, hogy kinél mi tölti fel a testet energiával.

Nézd meg a 12 perces kedvcsináló videót az adásból:

A közösség feltöltő ereje 🙌

Fontos, hogy szabadidőnkben is olyan közegben tudjunk lenni, ami inspirál és feltölt. Éppen ezért nem elhanyagolandó szempont az, hogy milyen emberek vesznek körbe minket.

Azáltal, hogy úgy élünk és működünk, ahogy nekünk a legjobb, hozzánk hasonló értékrendű embereket fogunk magunk köré vonzani.

Így pedig nagyon gyorsan alakulnak ki mély kapcsolódások. Az esetünkben például azokkal, akiket megismertünk a Semmittevés Gathering eseményeken vagy a Backstage-ben, sokukkal már barátként tekintünk egymásra. Nagyon hamar egészen bizalmas dolgok is a felszínre kerülnek ebben a biztonságos közegben, ahol öröm az együttlét.

A Semmittevés Podcast ötvenötödik adásában a feltöltődés kerül a beszélgetés fókuszába, ahol sok saját tapasztalattal karöltve boltjuk ki a témát testi, lelki és egyéb szinteken is. Az adásból kiderül, hogy:

  • Hogyan tudunk egy támogató környezetet kialakítani magunk körül?
  • Hogyan hangolódjuk rá arra, hogy mi tölt fel minket úgy igazán?
  • Hogyan lehet testi és lelki szinten is a mindennapok részévé tenni feltöltődést?
  • Mi Krisz kedvenc zöld smoothie receptje és mit adott Gábornak a gabona táplálkozás?

Ha szeretnéd meghallgatni a teljes adást (34 perc), akkor megteheted az alábbi helyeken:

Ebben az adásban említésre került:

Várunk a Backstage-ben 👋

Ha szeretnél mélyebben is kapcsolódni hozzánk és beszélgetni az adásban elhangzott témákról, akkor szeretettel látunk a Backstage privát közösségi platformon, ahol hozzád hasonló gondolkodású emberekkel tudsz találkozni és beszélgetni.

Fedezd fel a Backstage közösséget

Köszönjük! 🙏

Ha tetszik a podcast, és szeretnéd támogatni a további adások kibontakozását, akkor:

  • Iratkozz fel a számodra kedvelt podcast alkalmazásban (Apple Podcasts, Spotify, Google Podcasts), és így az új adások már a megjelenésük napján eljutnak hozzád
  • Küldj be egy visszajelzést és írj egy őszinte értékelést az Apple Podcasts rendszerén, mivel ezek sokat segítenek nekünk és a podcast terjedésének
  • Látogasd meg a YouTube csatornánkat, ahol érdekes klipeket találsz az egyes adásokból - plusz így videón is nézhetsz bennünket. 😉

Ha mindezeken felül szeretnéd még aktívabban nyomon követni az utunkat, akkor érdemes jelentkezni a privát email listára, ahol további érdekességeket is megosztunk veled.

Vedd komolyan a lelassulást

Iratkozz fel és ajándékként elküldjük neked az egyoldalas Semmittevés Tervezőt, amely segít tudatosabban kezelni a lazítást a mindennapokban.

Amennyiben úgy érzed, akkor bátran oszd meg a bejegyzést a számodra szimpatikus helyen: